Dr. Pauka Imre Tanulmányi Díj

A Dr. Pauka Imre Tanulmányi Díjat a Golder Associates (Magyarország) Zrt. jogelődje, a Golder Associates (Magyarország) Kft. 2007-ben alapította azért, hogy erősítse a cég és a felsőoktatási intézmények kapcsolatát, segítse a kimagasló eredményt elérő fiatal szakemberek pályakezdését, valamint emléket állítson a Golder Zrt. egykori vezető szakértője, Dr. Pauka Imre példaértékű emberségének, pótolhatatlan személyiségének és a fiatalok felé is elkötelezett szakmai és oktató munkásságának.

Dr. Pauka ImreA Pauka Imre Tanulmányi Díjra azok az egyetemi és főiskolai, nappali, alap- és mesterképzésben résztvevő hallgatók pályázhatnak, akik a környezet- és/vagy a földtudományok valamely területén kiemelkedő tevékenységet tudnak felmutatni (pl. tudományos diákköri munka).

A tanulmányi díjat évente egy alkalommal, októberben hirdetjük meg a felsőoktatási intézményekben és a Golder Zrt. honlapján. A pályázatok benyújtásának ez évi határideje: 2014. december 1. A bíráló bizottságot a Golder Associates önkéntes munkatársai alkotják. A főbb bírálati szempontok: az eddig elért tudományos díjak, a tudományos munka újszerűsége, aktualitása, szakmai színvonala és az önálló munka aránya.

A díjat évente legfeljebb két diák nyerheti meg, akik személyenként nettó 100.000 Ft egyszeri díjazásban részesülnek és emlékplakettet kapnak. A díjak átadására a Golder Zrt. családias évzáró rendezvényén kerül sor, 2014 decemberében. Az anyagi elismerés mellett, a Golder Zrt. szakmai gyakorlat teljesítésére és diplomamunka elkészítésére is lehetőséget biztosít a nyerteseknek, valamint mentorként figyelemmel kíséri, segíti a nyertesek pályakezdését.

Felhívásunkra eddig minden évben szép számmal érkeztek színvonalas, újszerű tudományos eredményeket tartalmazó pályaművek. Több mint 20 intézménynek küldjük meg közvetlenül a felhívást, az intézményi referensek listája a honlapunkon olvasható. Pályázni természetesen ezeken kívüli intézményekből is lehet. A pályázatokat a „Pályázati jelentkezési lap" kitöltésével és az azon feltüntetett dokumentumok csatolásával lehet.